TABLÓFOTÓZÁS / TABLÓKÉSZÍTÉS
Kedves Diákok!
Ha a honlapomra keveredtetek annak egy oka lehet: Elérkezett a ballagás éve, és ezzel a tablókészítés ideje is. Erre a feladatra több mint tizenöt év tapasztalatával állok rendelkezésetekre. Lapozgassatok, ismerkedjetek munkámmal, böngésszétek át tabló mintáimat. Bár a tablóminták egyszerű és látványos megoldást kínálnak ugyan, de titeket is arra ösztönözlek, hogy készítsünk egyedi tablót nektek. A mögöttem álló évek munkájának nyolcvan százalékát az ilyen típusú tablókészítés tette ki. Ezek között rendre megtalálhatóak voltak az adott év trendjei is.

VIGYÁZAT MI TARTALOM!
Munkám során rendszeresen használok mesterséges intelligenciát mind a szöveges, mind a képi tartalmak előállításakor. Tablóim háttérképeinek nagy része mesterséges intelligencia segítségével jött létre. Az itt látható portrék elkészítésekor saját, nyers fotóimat használva, az eredeti minőség megtartása mellett, a valós személyek fiktív személyekre cserélését mesterséges intelligencia segítségével végeztem, Az így elkészült képeket, a munkám során bevett gyakorlat szerint dolgoztam ki. Ennek megfelelően nem létező személyek portréival, reálisan várható végeredményt láthattok.
A tablókészítés során számíthattok rám:
Korrektül kommunikálok veletek a teljes folyamat során.
Megosztom veletek eddigi tapasztalataimat, amik segíthetnek a legjobb tabló elkészítésében.
Tanácsaimmal felkészítelek titeket a tablófotózás napjára.
Meghallgatom és legjobb tudásom szerint figyelembe veszem személyes kéréseiteket a tablófotózás és a tablókészítés során egyaránt.
Türelmesen, de rámenősen piszkállak titeket, a rátok eső feladatok elvégzése érdekében.
Ha bármilyen kérdésetek adódna, ne habozzatok feltenni azt. Örömmel fogadom telefonhívásotokat akár hétvégéken is.